Közzétéve:

Mohosz OB edzés és a 4. forduló

Nagyon vártuk már ezt a hétvégét, mivel ritkán látott, de kedvenc vizünkre (Tiszafüred) érkezett a verseny sorozat utolsó két fordulója. Volt benne új kihívás is, mivel a szombati fordulót az élő Tiszán rendezték. Ezt a szakaszt még sohasem láttuk nem, hogy horgásztunk volna rajta. Pénteken korán reggel indultunk Zsoltival meg a kis családommal együtt, hogy minél előbb ott legyünk és versenyidőben edzhessünk. Oda is értünk 9 óra fele és már pakoltunk is be, előbb a házba aztán a csónakba. Igaz ez már túlnyúlt a verseny kezdési idején, de hát ez van.
Vízre szálltunk az egyik „ellenfél csapat” tagjával, Átol Péterrel és irány az élő víz! Mivel egy 1km hosszú csatornán át vezet az út a folyóhoz az első elágazásnál sikerült is eltévesztenünk az irányt. Klasszul fenn akadtunk a dzsindzsáson, úgy, hogy a motor le is fulladt. Közel negyed óra küzdelem árán sikerült (evezővel) végre kijutnunk a viszonylag tisztább részre, ahol végre újra pereghetett a motor. A folyóra kijutva felhajtottunk egyből a 3km-re lévő pálya végére. Ahogy megálltunk a harmadik dobásra sikerült is akasztanom egy 24 cm-s csukát. Ez jól indul itt az ismeretlenben, gondoltuk és ez így is maradt. Hal halat követett. Összesen 8 db halat sikerült fognunk, köztük csukát, domolykót, balint és kősüllőt.

Benyelte a 2-es Frenetic pörgőt.

Ennek is tetszett a 2-eske!

Naplementéig maradtunk, azért hátha fogunk egy pár darab kövest. A pár darab elmaradt, de egyet azért fogott Peti.

Peti 32-es kövese.

Másnap eljött a nagy nap. Négyes indulási sorszámot húztunk, így elég nagy eséllyel foglalhattuk el a számunkra tetsző helyet. Be is álltunk oda, ahova terveztük, de az előző napi halbőség elmaradt az első fél óra dobálása ismeretében. Elkezdtünk helyezkedni ide-oda, mígnem végre Zsolti akasztott egy mérhető 32-es balint.
(az OB-n van alsó méret határ, ezért mérhető a hal. Balin 25cm, csuka 30cm, sügér 15cm stb.)

Tagadhatatlanul Spinmad.

Ezután három órán át a semmit dobáltuk. Hiába dobtunk ezt is, azt is, semmi nem kellett. A vége előtt egy órával már közeledtünk a pálya elejéhez. Előző nap nagyon megtetszett ez a terepviszony, ezért mondtam Zsoltinak, nézzük meg azt is, úgy sincs vesztenivaló. Igaz itt nem dobáltunk edzéskor, de tetszett a táj. Lapos, zöld fövenyes part, melyhez csónakok voltak kikötve, ennél jobb balinos-csukás pálya nem lehet. És bejött.
Pár dobás után sikerült egy 51cm-s csukát előbb a horogra, majd a csónakba csalni.

Ennek is vas áll ki az arcából.

Lelkesen dobáltunk a hátralévő fél órában, hátha még párat a bot végére csalogathatunk, de ez sajnos nem sikerült. A két halunk összesen 81 cm volt, ami a 23-ik helyre volt elég.
Ezzel a sikerrel is egy helyet javítottunk az összetettben és feljöttünk a 24. helyre.
Majd holnap!!!
Mondtuk ezt az ellenfeleknek is az esti vacsora közben. A másnapi pálya a mi pályánk, az fekszik nekünk.
Még az este folyamán kitaláltuk a stratégiát, hogy merre megyünk és mikor mit dobunk…

A 4. forduló eredményei

Mohosz írás itt:

Írta:

Gábris Kornél