Közzétéve:

F&H: A tízek összecsapása

F&H: A tízek összecsapása

Elég régen írtam már, de senkit sem akartam untatni azzal, hogy mekkorákat és mennyit fogtunk. Viszont most volt egy érdekes „versenyünk”.
November 18-at írunk. Ez nem olyan gyönyörű napsütéses nap volt, mint az előző, még hírből sem hasonlított rá. Bár ezt megszoktuk, mivel ma is F&H „verseny” lesz. A verseny szót azért idézőjelesen írtam, mert ezt ajándékba kaptuk az idei versenysorozaton. Az első tíz csapatot látták vendégül a mai napon, de ez nem verseny volt, hanem baráti peca egy kis erőfitogtatással. Erről írtam is már a „F&H Versenysorozat” című cikkemben. Azóta annyit változott, hogy nem októberben és nem Nemesnádudvaron került megrendezésre, hanem most novemberben és Lajosmizsén a Füzes tavon, aminek így is örültünk. Egyrészt pecálhatunk egy jót, másrészt a Füzes tavon még nem volt ilyen, ezért nagy kíváncsisággal vártuk ezt a napot. A tíz csapatból hét jelent meg, a többieknek más elfoglaltságuk akadt, leginkább a hirtelen jött időpont miatt, mert ezt a „versenyt” Mészöly Sanyi barátommal alig egy hét alatt szerveztük meg.
(ő, az az ember, akinek rengeteg jó versenysorozatot köszönhetünk, köztük a F&H-ot is).
Barátokkal régóta szerettünk volna ezen a tavon csónakból pecálni, de még soha sem jártunk utána, hogy Kobolák János elnök úr egyáltalán engedélyezné-e ezt nekünk.
Mindenki nagyon lelkes volt, hogy sok halat fog fogni, mert egy hónappal ezelőtt Kalacsi János barátunk rendezett itt egy parti pergető versenyt, amelyen az induló 60 versenyző 264db csukát fogott. Hét órára volt megbeszélve a találkozó! Mi háromnegyedkor megérkeztünk és aggódó tekintetem pásztázta a parkolót és a víz partját, de hiába keresgéltem rajtunk kívül sehol egy lélek. Egy pillanatra végigfutott rajtam a hideg, hogy ezért zártattam le a tavat, hogy csak mi ketten dobálózunk rajta, de szerencsére negyed nyolc felé megérkeztek a többiek is. Egervölgyi Tomiék, mint helyi illetőségűek, minden csapatot vendégül láttak egy finom 86 tojásból készült kolbászos-paprikás rántottával. Ennek legyűrése után vízre raktuk a csónakokat és irány a pálya.

86-ból az első 35 tojásos adag.


Fújjad Norbi!


A pálya belülről

A lelkesedés rövid időn belül lankadni kezdett, mivel ¾ óra elteltével azt láttuk, hogy nem látunk halat senkinek a zsinórja végén. Kivéve Kalló Zoliéknál. Ők 20 percen belül akasztottak egy 48 cm-s csukát. De egy igazi verseny pecás nem adja magát oly könnyen. Elkezdtünk barangolni a vízen és csalódottan nézegettem a halradar kijelzőjét. Se egy törés, se egy akadó, a vízmélység is állandó és még halat is csak imitt-amott mutat. Mindenütt egyenletes 130-140cm vízoszlop, még közvetlenül a nádfal előtt is. Egyik pozícióváltásunk során az egyik nádfal előtt elhaladva megcsillant a nádas. Tisztára, mint egy karifa. Közelebb mentünk és az 5-6m-es rész tele volt wobblerekkel, villantókkal. Begyűjtöttük őket.


Talált tárgyak osztálya. Ha valamelyik ismerős, már nincs nálam!

Egyet-kettőt felraktam, ha már ezek itt a menő csalik, mert biztos, hogy menők, mivel valakik már dobáltak velük. De ezekkel sem bírtam halat fogni. Bementünk a tó közepére megnézni mi van ott, mert a part szélében semmi sem. Meglepetésünkre ott is 140cm víz várt minket.


Ilyeneket fogtunk…


meg ilyeneket!

Zsolti felrakott egy olyan Dragon pörgőt, ami nekünk nagyon tetszett anno, de még halat nem bírtunk vele fogni. 4-es méretű bronz alapon sárga katica pettyes. Szórakozásból át is szólt a többieknek, hogy „balinra kell horgászni, mert az nagyon megy ezen a vízen, főleg a mai napon”. Nem hazudott, nem is szokott, legalábbis a horgászat kapcsán nem, de a második dobásra tényleg akasztott egy szép 54cm-es balint.


A boldog balin tulajdonos!

Ez az idei rekordja. A többiek szakadtak a röhögéstől, hogy ilyen nincs. Először azt hitték viccelünk, hogy balin van a horgon, de hamar be kellett látniuk, hogy mi tényleg nem szoktunk viccelni, ha horgászatról van szó. Ezután hiába dobáltunk ugyanarra a helyre, nem jött a balin banda többi tagja a horgunkra. Ezek szerint itt egytagú a balin banda. Félóra múlva Szapi alias Szappanos Zoli fárasztott valami szörnyet, amivel kb. negyed órát gépészkedett mire csónakba tudták emelni. Szép nagy hal volt, kb. 25kg csak fognélküli, pikkely mentes és fehér húsú. Busa!


Szép nagy állat?!

Ezután láttunk végre fogas barátot is. Szegedi Gyuri egy Balzer Sírásóval arcon vert egy 45cm-es süsüt, amit először kedves csapattársa Zoli pontynak nézett. Van mit még tanulnia!
Nem mindegy, hogy szúr vagy szív!


Zoli és a tüskés nyurga! 🙂

Nem sokkal később Átol Peti is belekezdett egy jópofa fárasztásba! De ennek sem volt foga, viszont pikkelye annál több és olyan furcsa torpedó alak társult hozzá.
7kg-os amurt emelt be a gumipapucsukba.


Micsoda L’amur!

Közben kicsit fentebb tőlünk Fürtös „Fürti” Attilának segített megmeríteni egy 71cm-s csukát Takács „Taki” Laci. Ők az idei OB. és ORPB bajnokok és itt is bizonyították, hogy nem véletlenül lettek azok.
Míg ők fárasztgattak és méricskéltek mi addig dobáltuk lelkesen a nádas előtti területet, de még mindig semmi sem akarta szájba venni a felkínált csalijainkat. Bezzeg a mellettünk tartózkodó Szappanos „Szapi” Zolinak igen. Ő is oda dobálgatott, mint mi, de ő meg is bírta fogni az ott pihenő 51cm-es csukát.
Ezután elérkezett a sokunk számára várva várt időpont:14:00. Végre vége a versengésnek.
Kikötött mindenki és elkezdtük összeadni a fogási naplóban bejegyzett temérdek sok halat.


Műsor végi beszélgetés.

A végeredmény:
14 „nem most kezdte” ember 7db foggal rendelkező halat fogott plusz 3 fognélkülit !
Ebből 6 csuka, 1 süsü, 1 balin plusz a két békés.

Süsü 45 cm
Balin 54cm
Legnagyobb hal 71cm csuka

Statisztika: Egy ember, egynél több halat nem tudott fogni.

Résztvevők:
Szegedi György – Kalló Zoltán
Takács László – Fürtös Attila
Egervölgyi Tamás – Molnár Bence
Antal Gábor – Csörgő Milán
Gábris Kornél – Baranyi Zsolt
Átol Péter – Erdélyi Norbert
Szappanos Zoltán – Mészöly Sándor


A napi balin bajnok Zsolti és a többszörös bajnok Taki!


A két nagyhalas: Fürti és a. A másikat nem mutatom be! 🙂

 

Írta: Gábris Kornél
ABSF- Ho-Hó Klub Csuka Csapat